--------------
"Kezdetnek, mindent..."
2016.10.30. (Vasárnap)
Sziasztok Akane Hitsuko a teljes nevem, az "Akane" ragyogó vörös-t jelent, mint ahogy a hajamon is látszik.
Igen egy átlagos gimis diák lennék,...ha az lennék, ugyan is nem vagyok átlagos. Elmondjam? Hmm...legyen. :)
Szóval, egy teljesen normális diák életét éltem az iskola 4 fala közt, de megelégeltem a sulis énem. Azt akartam, hogy tiszteljenek a társaim és úgy tekintsenek rám, mint minden más társukra. Persze valamiért én nem lettem egy elfogadható személy a szemükben. Inkább tüske lettem számukra.
Úgyhogy elfogadtam a szituációt, de valamiért nem bírtam sokáig ezt. :/ Másnap ugyan bementem a suliba, de semmi kedvem nem volt hozzá. Amint beléptem az osztályba, a legtöbb osztálytársamba fagyott a beszéd. Elég ciki helyzet.
Ezért fogtam magam, beültem a padba, majd kinyitottam egy könyvet és elkezdtem olvasni. Valami történelmi eseményről olvastam, egy istenről, akinek olyan hatalma volt, hogy több százezer irigye is lehetett.
*"Kimi (tisztességes,becsületes) istennő bármire képes volt, hatalmára többen is szert akartak tenni, de senkinek sem sikerült. Ám egy bátor ember mégis a sok kudarcot való emberek mögül előbújt és elindult megszerezni a képességet. Kimi istennő, fiának tekintette a becsületes és bátor fiút. Ám az ifjú kiélvezte az istennő szeretetét és egy nap, azt kérte, adja neki hatalmát! Az istennő, ki több éven keresztül nevelte a fiának tekintett ifjút, elámulva úgy döntött, neki adja mágiáját. Túlságosan szerette. Az ifjú vándor kiélvezve hatalmát, olyat tett amit az istennő és ő maga is megbánt. Rosszul használta erejét, mindkettőjüket megsemmisítette!"*
Igaz csak ennyit bírtam elolvasni a töri könyvemből, mert a csengő éles hangja megzavart. Kicsöngettek a nulladik óráról. Nem akartam magamat zavartatni ezzel, így visszanéztem a könyvbe, viszont minden összemosódott számomra. Így összecsuktam a könyvet és előkotorásztam a felszerelésem. Erre már az egész osztály figyelni kezdett engem. Egy szúrós pillantást vetettem rájuk, majd egy "mi van, csak a cuccom veszem elő" és egy "nyugi,nincs nálam semmi veszélyes tárgy" nézést küldtem számukra, hogy semmi ok a pánikra, csak a felszerelésemet keresem elő. Így miután végre előszedtem a táskám legaljáról a cuccaim, elkezdem firkálgatni egy lapra vagy inkább egy papír repülő oldalára, ami nem rég landolt a fejemen.
Majd megérkezett a töri tanárunk az osztályba, egy számítógéppel a kezében, kipirosodott arccal és az öltönyében. Ezek után megkérdezte, hogy ebbe az osztályban lesz-e órája, mert eddig 3 tanteremből rohant ide, mert állítólag itt lesz órája. Mi biztosítottuk számára, hogy "igen tanár úr, itt lesz órája". Így a tanár megkönnyebbülve, megkérte egy igazán jó "informatikus" osztálytársam, szerelje össze a gépet.
-Tanár úr!!! Akane Hitsuko hiáányzikk!!!- ordították a tanárnak, a hülyeségüket.
-Barmok, itt vagyok! - jeleztem a tanárnak jelenlétem, és azt, hogy ezek a nem normálisak egyszerűen idióták.
Khhmm...szóval ezek után a tanár úgy döntött belekezd az órába, mert nem képes elviselni a sok ordítozást, amit mi műveltünk. Én ordítottam a nem normálisokra, hogy fejezzék be ezt a hülyeséget, ők meg azt, hogy én ki vagyok és mi közöm van saját magamhoz (?). Az utóbbit szerintem ők sem értették.
[...] Szóval gyerekek (kezdett az órába a tanár), ma egy eléggé érdekes anyagot fogunk venni! Jelentette ki a hírt.
-Tanár úr, ha a Tokyói atombomba robbanás sérültjeinek életéről lenne szó, azt senkit sem érdekel!-jelentette ki egyszerűen egy osztálytársam.
-Megértem, az már engem sem érdekel leginkább.-szólalt meg a töri tanár, amire mindenki felnevetett.
Ettől eltérve...hol is tartottam? Ja, megvan. Khhmm...szóval ma egy fontos istenről fogunk venni. A neve Kimi istennő!
-Valaki hallott már róla?-kérdezte.
Senki nem válaszolt így folytatta a mondandóját. Éppen a történetét mesélte a tanár, amiről én olvastam a töri könyvben. Mikor egy remek ötlete támadt a tanárnak.
-Tudjátok mit?- kérdezte. Szerintem ne írjunk semmit a füzetbe, ezt majd megtanuljátok otthon. Inkább beszéljünk arról, hogy ha nektek lenne ez a hatalmatok, ami Kimi istennőnek volt, akkor mire használnátok?- tette fel a költői kérdést.
Született egy pár érdekes válasz, bár voltak köztük eléggé érdekesek. Amikor rám került volna a sor...
Na akkor most én megmondom a tutit, gondoltam.
-Ahhm...minden rendben Akane kisasszony?-kérdezte kicsit félve a tanár, ezzel kizökkentve a gondolataimból.
-Jaj, persze, semmi bajom nincs tanár úr, csak elgondolkodtam.-válaszoltam.
-Rendben, ezt örömmel hallom. Nos akkor hallhatnánk a te variációd?-kérdezte érdeklődve.
-Nos...-és belém ragadt a szó.
Erre mindenki rám nézett, kíváncsiak voltak arra, mit őrölök a fejemben, mit tervezek velük tenni.
-Igen Akane?-kérdezte a tanár érdeklődve.
-Khhm...sajnálom tanár úr, de nincs semmi ötletem.-válaszoltam.
-Ohh, akkor ha esetleg lenne ötlete, akkor ossza meg velünk.-szólt a történelem tanár.
-Rendben, úgy lesz.
Ezek után kicsöngettek.
Én megint kerestem a cuccaim, majd folytattam az abbamaradt firkálmányom.
Szünetben mindenki érdeklődve figyelt, és azon kattogott az agya, hogy mit akartam mondani történelem órán, viszont én úgy döntöttem, nem mondom el nekik.
Szóval visszatérve a firkálmányomhoz...
-Elnézést Hitsuko kisasszony?! Megkérdezhetném, hogy miért figyelik ilyen rémülten Önt az osztálytársai?! És Önt miért nem érdekli ez az egész, miért nem figyel arra amit mondok?!- visított rám az irodalom tanárnő.
Őszintén az irodalom tanárnőnknek valami fülsüketítő hangja van, képes kiszakítani tíz embernek a dobhártyáját, rosszabb mint egy RPG. Komolyan!
-Mi?! Jaj elnézést tanárnő!- eszméltem fel a tanárnő hangjára.
-Akkor ha már leszállt közénk, válaszolna a kérdéseimre?- kérdezte eléggé dühösen.
-Bocsánat tanárnő, de nem tettem ellenük semmit, én egész végig itt ültem és rajzoltam!-sértődtem meg.
-Nem igazán hiszek magának, de most az egyszer nem küldöm le az igazgatóiba!- fenyített meg.
Istenem, miért küldene le az igazgatóhoz, egyáltalán miért ordított rám és mégis mit tettem a társaim ellen?!
Az irodalom órát végig szenvedtem, mivel a tanár nő minden 5. másodpercben engem figyelt. Idegölő volt az egész tanóra.
A többi óra szerencsémre normálisan ment. Utolsó óra tesi, végre mehetek haza ez óra után! Aha persze, olyan kis naiv vagyok!
Szóval elmentem az öltözőbe átvenni a tesi cuccaim, már ott sem lehetek nyugodt. Amint beléptem az öltözőbe a lányok szerte-vissza ültek, és mikor meglátták, hogy éppen belép a "bestia" a területükre, összehúzódtak egy "csordába" és mintha vérszemet kaptak volna, végig engem figyeltek. Minden mozdulatomat vagy követték vagy éppen kikerülték. Ezért próbáltam lehetőleg gyorsan öltözni, mert ha sokáig matatok talán nekik vágok egy széket, hogy ne figyeljenek már, mert idegtépőek tudnak lenni.
Jó túléltem a testnevelés órát, így siettem volna haza, ja hát persze, nem mehettem haza. :/
-Hé vigyázz az útból!-ordítottak rám páran a kosárlabda csapatból.
-Mi van?!-kérdeztem vissza.
És akkor bumm, fejbe talált a labda. Összeszedtem minden erőm, hogy ne essek össze, ott mindenki előtt. Úgy hogy egy pár percig egy helyben álltam és a szédüléstől próbáltam nem összeomlani. Miután normálisan összekapartam egy kis erőt, idegrohamot kaptam...
-Hé te marha!-ordítottam a kosárlabdás képébe.
-Jól vagy?-kérdezte nyálasan.
-Nem te! Mégis mit képzelsz magadról?!-ordítottam még inkább.
-Hé, nyugi láttam, hogy jössz oké?És...
-És mi?! Ha már láttad, hogy jövök, miért dobtad el azt a labdát?!-kész nem tudtam magamon uralkodni, összeomolt az idegzetem.-Hé! Bocs, csak reflex...
-Mi?! Bocs?! Hányok! Persze reflex volt...
-Inkább ne kiabálj, hallja az egész suli, és mindenki minket fog nézni ha így folytatod...
-Az engem nem érdekel! Tudják meg, hogy te egy...Tudod mit?-kérdeztem egy ijesztő vigyorral az arcomon.
-Jaj ne....hívod anyucit!-gúnyolt a-a...szóval tudnék mondani egy "gyönyörű" jelzőt erre a személyre.
-Nem, egyáltalán nem...-válaszoltam.
[...]
