Akusei Pawā *悪性パワー*

§Az előző rész tartalmából§:

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

*[..]Elámulva úgy döntött, neki adja mágiáját. Túlságosan szerette. Az ifjú vándor kiélvezve hatalmát, olyat tett amit az istennő és ő maga is megbánt. Rosszul használta erejét, mindkettőjüket megsemmisítette!"

[...]

Ettől eltérve...hol is tartottam? Ja, megvan. Khhmm...szóval ma egy fontos istenről fogunk venni. A neve Kimi istennő!
-Valaki hallott már róla?

[...]ha sokáig matatok talán nekik vágok egy széket, hogy ne figyeljenek már, mert idegtépőek tudnak lenni.

[...]-Hé! Bocs, csak reflex...

-Mi?! Bocs?! Hányok! Persze reflex volt...
-Inkább ne kiabálj, hallja az egész suli, és mindenki minket fog nézni ha így folytatod...
-Az engem nem érdekel! Tudják meg, hogy te egy...Tudod mit?-kérdeztem egy ijesztő vigyorral az arcomon.[...]

[...]és most...nyomás az igazgatói!-irányított minket az igazgatóiba.[...]

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

*2.fejezet:*

------------

"A bosszú mindig édes!"

[...]

Tessék?! Most még az igazgatóiba is el kell mennem?! Hála ennek a hülyének?! Na persze, biztos kapok egy jókora büntetést, azt még vagy 2 óráig itt kell lennem! Kösz, te srác!

Szóval elindultam a sráccal az igazgatóiba. Az iskola folyósója, már kihalt volt, egy lélek se járt már az iskolában. Tisztán hallottam a lépteimet, meg a mellettem ballagó srácnak a cipőjének kopogását. Kicsit kirázott tőle a hideg, ahogyan, tisztán hallottam a lépteket.

-Sajnálom, hogy itt kell maradnod miattam.-jelentette ki a srác, de mintha csak magában beszélt volna.

Én ránéztem és kicsit furcsálltam, hogy ő kér bocsánatot, amikor miattam kell most bemennünk a dirihez. Ilyen egy tiszta lelki ismeret?!

Én csak halkan figyeltem magam elé, mivel egy hang sem jött ki a torkomon. Így ezek után csöndben sétáltunk egymás mellett a hosszú folyósón.

Majd odaértünk...eléggé sok ajtó előtt találtuk magunkat mivel erre vannak a tanári szobák stb. Szóval fogtuk magunkat, megnéztük a táblákat, vagyis elolvastuk őket, mert eddig soha nem voltunk az igazgatóiban.

-Hát itt van 'Tanári'; 'Titkárság'; 'Igazgató helyettes'; 'Könyvtár';...-szólalt meg a srác.

Én meg tovább nézelődtem, majd megpillantottam egy ajtót amin-amin az állt 'Igazgatói'...már a gondolattól is lefagytam, ha oda bemegyek még jobban megfognak utálni, ez a gondolat fojtogatott.

-Te megtaláltad?-kérdezte a srác. 

Ezt nem hiszem el, már vagy 20 perce csak vele vagyok, és még a nevét sem tudom...

-Hmm? Ja igen...-válaszoltam egyre vékonyabb hangon.

-Akkor mire várunk?!-lépett mellém.

Majd bekopogott. Miért állok még mindig itt?! Miért nem futok haza?! Egyáltalán miért nem tudok mozogni?!

És akkor egy hang megszólalt belülről...

-Tessék? Szabad!- szólt a hang. 

Majd benyitottunk...

-Jó napot!-köszöntünk az igazgatónak.

-Sziasztok gyerekek! Mit kerestek még mindig az iskolában ilyenkor?-mér minket végig.

-Nos...volt egy kis balhé...-szólalt meg a srác.

-Hajh....üljetek le!-intett az igazgató.

Mi engedelmeskedve a dirinek, leültünk a kényelmes bőrfotelekbe. De én egyáltalán nem éreztem kényelmesnek, inkább kemény volt, mint a börtöncellákban az ágyak. 

-Khmm...szóval, mi is volt ez a balhé köztetek?

-Hát, kicsit nagy hangnemben veszekedtünk egymássál..és....

-Hmm...értem...és hány évesek is vagytok pontosan?-kérdezte a diri.

Miért érzem, hogy nem arra gondol, amire mi?

-Én 17 éves vagyok.-szólt a srác.

-És te vöröske?-kérdezte az igazgató.

"Vöröske"?! Na köszönöm a jelzőt...

-Én..16 vagyok...-nyögtem ki.

-Értem...és mégis min veszekedtetek?

-Hát...-kezdtem.

-Igen?

-Nos, kicsit lobbanékony természetem van...-folytattam.

-Ez a te korodban természetes.-válaszolt a figyelmesen hallgató diri.

-És...-akartam volna folytatni a mondandóm, de az igazgató úr közbe szólt.

-Gyerekek, ha szerelmesek vagytok egymásba, akkor ez természetes, hogy többet veszekedtek a kelletnél. De ez az iskolában nem igazán tűrhető egy idő után. Úgy hogy, ajánlom az iskola tanácsadót és az iskola pszichológust...-szólalt fel az igazgató.

-Tessék?-szólalt meg a srác. Azt sem tudom, hogy egyáltalán, hogyan hívják!-mutatott rám. Plusz miért szeretném őt, mikor majdnem letépte a fejem, mert véletlen megdobtam egy labdával?!-ordított.

-Rendben. Értem...akkor ha nem vagytok együtt, akkor is ajánlom az iskola pszichológust meg a tanácsadót.-szólalt meg az igazgató, a kínos kioktatás után.-De most nézd meg, ő egy szép lány, jól gondold meg...-mutatott felém a diri.

Én meg csak megtorpanva néztem a dirire...majd a szemem sarkából láttam, ahogy rám néz a srác, majd vissza a dirire.

-Nah..most mehettek...-szólt az igazgató.

Majd elköszöntünk az igazgatótól, felálltunk a fotelekből és kimentünk. Mégis mennyi idő telhetett el odabent...? Egészen sötét volt az iskola folyósón, ránéztem az órára....Te jó ég, 2 óra hosszát voltam bent...ideje sietni haza.

Így elindultam a kijárat felé. Mikor kiléptem az utcára, egy hűvös fuvallat csapta meg az arcom, ezért fentebb húztam a sálat, annyira, hogy kilássak alóla. Ezután elindultam, ballagtam a sötét, lámpákkal kivilágított utcán, egyedül voltam, egy lélek se járt arrafelé, ahol én cammogtam.

Majd már mikor 5 percre voltam a házamtól, lépteket hallottam mögülem, valaki követett mindvégig..., hogy nem vettem észre?! Te jó ég, most mi lesz?! Hirtelen megálltam, nem hallottam több léptet, megállt...

/Oké Akane...lassan fordulj meg, de előtte keres egérutat és egy kemény tárgyat, ami nálad van...majd ha felmérted a terepet és veszélyesnek érzed, fuss, ahogy csak tudsz!/-gondoltam.

Oké itt van nálam a sulis táska, ami viszonylag kemény, mert annyi könyv van benne...ezzel leütöm, ha közeledik...oké és arra van egy szűk utca, ami a belvárosba visz.... arra indulok meg, ha baj van...

Úgyhogy megfordultam, szépen lassan, a táskámat szorítva. Hirtelen megindult az árny ami végig követett. Most mi lesz?! Fussak?! Leüssem?! Sikítsak segítségért?! Mit tegyek?!

Majd...rám tette a kezét az a bizonyos árny...most mi tévő legyek?!

-Hé!-szólt nekem. Miért sétálsz egyedül az utcán ilyen későn?-kérdezte.

-Nos...

Majd elém állt, így a lámpafényben kirajzolódott az arca...remegett a gyomrom, lüktetett és hevesen vert a szívem, fojtogatta a torkomat a félelem, remegtek a lábaim...

-Nem nézel ki jól, jól vagy? Falfehér az arcod...- szólalt meg az alak.

Egyáltalán nem tudtam felfogni, hogy ki lehet az aki velem volt, és követett...nem tudtam, hova visz...nem tudtam, hogy mit akar tőlem...nem tudtam, mit akar velem tenni.

-Gyere velem.-majd megszorította a karom, hogy véletlen se tudjak elszökni.

Így elkezdett magával ráncolni egy szűk utcán keresztül, de nem vitt be a belvárosba.

[...]